1x0
Én szóltam
Passz, hogy mikor, hol kezdődött. Megsaccolva úgy több ősapával ezelőtt. Talán a mostani USA területén. Talán az indiánok között. Lehet, hogy Európában, vagy Ausztráliában.Akár Alaszkában. De nem lehet tudni. Sajnos itt semmi sem. Valahogy belecsöppentem, és kész. Senki sem tudja az előzményeket, nem lehet. Pár évvel ezelőtt még eszembe sem jutott, hogy az én életem különböző, mint bárkié. Több, mint tíz évig olyan voltam, mint te,vagy ő. Fel sem merült bennem semmi gyanú. Az egész meglepetéskén ért, és még a mai napig sem tudom,hogy pozitív, vagy negatív... De kettő dolgot tudok ezzel kapcsolatban. Hogy te itt vagy mellettem, a történet kellős közepén, miközben te nem vagy ebben tisztában. És azt, hogy ezt nem szabadna hagynom. Önző vagyok, tudom. Még én figyelmeztettelek az elején. Még a legelején megmondtam, hogy ha van eszed elkerülsz, mert bajod eshet. Hogy veszélyes lehetek rád, és az, hogy nem tudsz rólam semmit. Tisztán emlékszem rá, hogy erre te nevetni kezdtél. Egyáltalán nem vettél komolyan, meddig ez az. Véresen. Mindent bevetettem az elején, hogy szállj le rólam, de te mindenképp velem akarál lenni. Tudod mit? Belefáradtam. Egyszerűen nem fogod fel a körülötted történő dolgokat, lényegüket, értelmüket. Rendben. Ha nem akarsz elmenni, legyen. De akkor ne ijedj meg, ha nem fogom vissza magam. De hátrálj meg a feladatoktól, és a valós énemtől. Nem foglak megvédeni, sőt! Beletekerlek az egész közepébe. Soha sem fogsz tudni kiszabadulni ebből. És nem mondhatod azt... Én figyelmeztettelek.
